Nagykanizsai Izzó SE
Nagykanizsai Izzó SE
Menü
     
Férfi felnőtt
     
Férfi junior
     
OSB fiú
     
OSB leány
     
Utánpótlás
     
Linkek
     
Hírek
Hírek : Örök nyugalomra helyezték Musits Ferencet

Örök nyugalomra helyezték Musits Ferencet

  2015.03.11. 20:12

Életöröme, végtelen szeretete, töretlen lelkesedése példa mindenki számára.


Örök nyugalomra helyezték kedden Musits Ferencet, a Nagykanizsai Izzó SE egykori elnökét. Utolsó útjára szerettei, egykori munka- és sporttársai kísérték el a letenyei temetőben.

Kosztolányi Dezső versével búcsúztak Musits Ferenctől, a zalai kézilabdaélet egyik kiemelkedő alakjától, akinek neve már fiatalon eggyé forrt a sportággal. Elhivatottsággal, szenvedéllyel küzdött azért, hogy Letenyén, majd Nagykanizsán is felpezsdítse a kézilabda-életet. 1996-ban lett a kanizsai egyesület elnöke, irányítása alatt NB I B-s sikerekig szárnyalt a felnőtt csapat, közben egy percre sem feledkezett el az utánpótlás-nevelésről. „Rendkívül büszke volt az utódokra” – fogalmazott Huszár Hajnalka, a Zala Megyei Kézilabda Szövetség képviseletében. „Musits Ferenc mostantól az égi kézilabdapálya széléről szurkol, csatlakozva a régi nagyokhoz. Olyan sportvezetőtől búcsúzunk, akinek munkásságát nehéz lesz pótolni, de életörömével, végtelen szeretetével, töretlen lelkesedésével példát állított szerettei, ismerősei számára.” Musits Ferenc március 5-én, életének 76. évében hunyt el.

 

Forrás: Kanizsa TV

     
Előző forduló

Eredmények

 

     
Versenynaptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.