Hírek : Elkezdődött az új bajnoki évad |
Elkezdődött az új bajnoki évad
2014.09.01. 12:07
A korábbiakhoz hasonlóan idén is több korosztálynak lehet szurkolni a bajnoki mérkőzések alkalmával.
Dr. Woth Péter NBII-ben (Délnyugat) érdekelt játékosai először a Hőgyész vendégei lesznek, majd szeptember 27-én a Zsigmondy-csarnokban találkoznak a Pécsi VSE-vel. A tavalyihoz hasonlóan a felnőttek mérkőzéseit az NBII-es junior csapatok játéka előzi meg.
Az Országos Serdülő Bajnokságban idén Tóth László lányai mellett a fiúkért is lehet izgulni immár - őket Ojtó Tamás edzi.
A lányok az OSB E-I csoportjában szeptember 14-én rajtolnak a Szekszárdi FGKC vendégeként, szeptember 18-án pedig a Mohácsot fogadják. A fiúk az OSB E-csoportjában szerepelnek, első mérkőzésük hazai pályán a Pécs VSE ellen lesz szeptember 6-án.
A gyermekbajnokságban is képviselteti magát az Izzó: az U13-as lányok és Tóth László szeptember 13-án Kozármislenybe utaznak, az U14-es fiúk pedig edzőjükel, Marczinka Csabával Szigetváron mutatkoznak be ugyanazon a napon. Az U12-es fiúk első meccse Balatonbogláron lesz szeptember 21-én, az ő edzőjük Hermanné Tóth Erika. És végül, de nem utolsó sorban: az U11-es lányok Andrasek Istvánné vezetésevel szeptember 20-án Murakeresztúron játszanak majd.
Sok sikert a csapatoknak!
|